Zsendovics Gergely – Az ötvös

Az alábbi írás Robi blogján jelent meg. A riport annak kapcsán készítette, hogy megtetszett neki amit csinálok, és engem tisztelt meg azzal, hogy elkészíthettem az eljegyzési gyűrűt amit a párjának tervezett. Változtatás nélkül áttettem.

Ismeretségünk úgy kezdődött, hogy Ritának szerettem volna készíttetni saját tervezésű eljegyzési gyűrűt. Egy email megírásával, árajánlat kéréssel indult minden. Majd miután elkészült a gyűrű és a célját is betöltötte – megkértem Rita kezét – egy kis korrekcióra volt szükség a gyűrű méretét illetően. Ekkor kerestük fel Gergelyt otthonában, Tinnyén.
Majd minkor Tinnyéről Budapest felé utaztunk, fogalmazódott meg bennem az az ötlet, hogy készüljön egy interjú, vagy riport Gergellyel. Következzen hát egy szerintem nagyon érdekes riport, melyben megpróbáltuk kifaggatni az ötvös mestert, Zsendovics Gergelyt.

Kérlek, mutasd be magad pár szóval.
Zsendovics Gergely  vagyok, ötvös, egyedi ékszerek tervezésével és készítésével foglalkozok, több díjnyertes versenymunkával is büszkélkedhetek. Munkáimból ízelítőt találhattok itt.

Miért választottad ezt a szakmát?
Ez egy érdekes történet. Nem én választottam ezt a szakmát, a szakma választott engem. Általános iskola 8. osztály, pályaválasztás. Volt akkoriban egy nagyon jó rajz tanárom. Szerettem rajzolni, ő ezt észrevette és értékelte. Javasolta, hogy ebbe az irányba menjek tovább. Nekem is tetszett az ötlet, grafikus leszek. Jelentkeztem a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába. A felvételi papíron két szakot kellett megjelölni a négy lehetőség közül. Ugyebár én grafikus leszek, aláhúztam.
De kellett még egy vonal valahova. Volt textil tervező – szőjjenek a lányok, az nekem nem való. Volt keramikus – én nem szeretnék hideg sárban tapicskálni, ezt biztos nem jelölöm meg. (elnézést a keramikusoktól, nyolcadikos fejjel csak ennyit láttam a mesterségükből) és volt az ötvös, amiről konkrétan semmit nem tudtam, még azt sem mit jelent a szó (!). Amikor a papírt kitöltöttem nem is volt mellettem senki akit megkérdezzek, így aláhúztam. Nem mindegy? Én grafikus leszek. A felvételi beszélgetésen szimpatikus lehettem az ötvös szakoktatónak – vagy ellenszenves a grafikatanárnak- de ami a legvalószínűbb nem ütöttem meg rajztudásban azt a szintet ami a grafika szakon kellett. Esetleg mindenki grafikára jelentkezett és az adott emberanyagból fel kellett tölteni a többi szakot is. (Ez esetben még jó hogy nem textiles lettem!)
Az ok végülis nem derült ki, de felvettek ötvös szakra. Nem voltam boldog, azzal vígasztaltak, hogy örüljek, hogy bent vagyok, onnan már sokkal könnyebb lesz szakot váltani.  Három négy hét után kiderült, hogy dehogy akarok én szakot váltani. Elvégeztem az iskolát, majd érettségi után jelentkeztem az akkor még 6-os számú Kézművesipari Szakképző Iskolába, vagy valami ilyesmi neve lehetett. Magyarul a Práterbe. Ide nagy mellénnyel érkeztem, mert négy éve azt tanultam amit a leendő osztálytársaim soha, vagy legfeljebb az előkészítő alkalmával.
Az első hetekben még nyeregben voltam, majd a második hónapban megtanultam mi mindent  nem tudok. Első félévre az osztálytársaim utolértek, innentől nekem is oda kellett tennem magam. Az iskolai szakmai versenyeken jól szerepeltem, így a végén nem is kellett szakvizsgát tennem. A második év végére egyetlen előnyöm maradt a Pécsen töltött évekből, hogy én tudtam tervezni.Nem csak rajzolni valamit, hanem lerajzolni azt amit készíteni szeretnék, vagy azt még öt-tíz különböző változatban. Sajnos (vagy szerencsére? nézőpont kérdése) ezt nem nagyon lehetett akkoriban megtanulni a Práterben.

Volt-e valamilyen nagy szakmai sikered?
Voltak szakmai sikerek, kezdve a középiskolától (OKTV) majd a Práter utca szakiskolában.

De amire igazán büszke vagyok azokat már alkalmazottként értem el.
A Tahitian Pearl Trophy-n több évben is megmérettük magunkat. Itt értünk el igazi sikereket, feleségemmel Iringóval együtt.
Volt olyan év amikor a nemzetközi verseny kelet-európai vagy magyarországi fordulóján 1.-2.-3. helyezéseket hoztuk el különböző kategóriákban. Vagy Iringónak egy nagyon szép 2. helyezés amit opál versenyen ért el Ausztráliában. Mondhatjuk, hogy az opál az Ausztráloknak erősen hazai pálya, mégis sikerült innen Magyarországról olyan ékszerrel nevezni amit a kategóriában ilyen magasra értékeltek.
De ekkor még alkalmazottként a cég hírnevét erősítettük.
Mióta saját vállalkozásban dolgozunk nem veszünk részt versenyeken. Ennek több oka van. Részben azért, mert nem jutnak el hozzám a verseny kiírások, részben azért, mert anyagilag megterhelő egy ilyenen részt venni, és azért mert ez nem igazán térül meg. Ennek nincs hírértéke, ellentétben azzal, hogy melyik celeb mit reggelizett.

Mi volt az eddigi legextrémebb gyűrűd, vagy más ékszered?
Nem jellemző az extrém ékszer nálunk. Bár volt egy olyan ami fehéraranyból készült, és a gyémántok mellett tigrisbajusz és elefántfarokszőr van benne, vagy olyan karikagyűrű ami pajszerből készült, de ezekről írtam korábban a blogomban itt: / www.egyediekszerek.blog.hu /

Volt-e olyan kérés, amit valamilyen okból visszautasítottál?
Ha valamilyen kérést visszautasítottam, vagy visszautasítok, akkor annak szakmai oka van. Természetesen nem lehet mindent elkészíteni amit az ember elképzel. De ideológiai okokból soha. Nem feltétlenül értek egyet minden munkámmal, de nekem nem is ez a dolgom.

Mit szeretsz a gyűrűkészítésben a legjobban?
Erre a kérdésre most valami nagyon fenkölt választ kellene adnom, az alkotás szabadságáról, vagy ilyesmi,  de én ilyet nem tudok.

Szögletes karikagyűrű.
„Néhányan tartanak tőle, pedig kényelmesebb mint egy hagyományos kerek”

 

Szeretem mert látványos.

Szeretem mert megbecsülik a tudásom.
Szeretem mert olyat is tudok amit nagyon kevesen ebben az országban.
Szeretem mert személyes kapcsolatra épül és szeretem mert jövedelmező. Ez a végére lehet, hogy imidzs romboló, de ha egyszer így van. Ezt mindenki tudja legfeljebb nem mondja.
 

Ért-e valamilyen kudarc a szakmádban?
Volt szakmai kudarc is. Nem sok, de van olyan amit nem tudok elfelejteni. Ez is még az ifjú alkalmazotti időkből, amikor egy türkizköves fülbevalót kellett volna megjavítanom. Nem lett volna szabad elvállalni, mert olyan állapotban volt és a veszély, amit a javítás hordozott nem volt egyensúlyban a várható profittal. De megsajnáltam a nénit. A végére a fülbevalót újra kellett készíteni, ami mint kiderült rendkívül nehéz feladat. Csak sokadik próbálkozásra sikerült elkészíteni. Nem ártott a pofon, de nem is szívesen emlékszem rá vissza.

 

Látsz e feljődést, változást a mostani és a 10 évvel ezelőtti gyűrűiden?
Persze hogy látok! De ennek nem csak az én szakmai fejlődésem az oka. A technika is rohamosan fejlődik, és ezzel az elvárások is nőnek.

Eljegyzési gyűrű a tulipán jegyében
 
 
Titánium és fehérarany
Ma már sokszor megmosolyogtató a 90-es években készült ékszerek fazonja vagy kivitelezése. Szerintem ez lehetett az az idő amikor már bárki lehetett ötvös. Sokan olyanok is belevágtak, akiknek nem volt hozzá tehetségük. Hozzáteszem ha visszabb megyünk a 90-es évektől jóval korábbra akkor századokkal korábbról vagy akár évezredekkel korábbról találhatunk olyan ékszereket amik megdöbbentőek, nem csak az akkor technikai szinthez képest de még mai szemmel is.

„Modern technika nélkül ez nem ment volna”
 
 De a kérdés nem ez volt. Első sorban szakmai szemléletben van különbség a 10 évvel korábbi önmagamhoz képest. Mást láttam szépnek akkor és mást most. A technikai fejlődéssel kitágultak a határok. Hol volt még akkor Magyarországon elérhető 3D nyomtató CNC maró, huzalszikra forgácsoló vagy lézerhegesztő?  Ma ezek mind elérhetők, sőt sokszor nélkülözhetetlenek.
 

Milyen anyagokkal dolgozol?
A karikagyűrűknél az örök klasszikus az arany. Ennél sokkal keresettebb a fehérarany.

Sok megrendelésem van titániumból, és vannak a ritkaságok a platina, a rozsdamentes acél,  az elefánt csont (legális forrásból!), a palladium. 

Platina karikagyűrű
 
 Van, hogy nem az anyag hanem az eljárás az érdekes. Ilyen a damaszkolt acél. Ezt a kovácsolási  eljárást kardkészítésnél használták.

Damaszkolt acél.
„Nagyon érdekes technika, a pontos minta nekem is meglepetés, mert csak a legvégén mutatja meg magát”
 
Damaszkolt acél és rozé arany
 
Vagy ehhez hasonló a mokume gane ami egy ősi Japán technika ami szintén kovácsolási eljárás, de különböző színű fémek alkalmazásával.
 

Hol dolgozol?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a műhely és az otthonom egy helyen van, így sokat lehetek a családommal és a munkaidőt rugalmasan tudom kezelni.

 
Munka közben
Ha szükséges éjfélkor is a műhelyben lehetek amikor a gyerekeket már letettük, és az sem baj, ha másnap csak 11-kor kezdem a munkát, ha elvittem Lili lányom az oviba, elintéztem a napi bevásárlást, vagy elolvastam egy érdekes cikket az újságban.
 

Melyik a kedvenc anyagod, amivel a legjobban szeretsz dolgozni?
Nem tudom, ezen még sose gondolkodtam. Ha szakmai szempontból nézzük szinte mindegy.

– nem szeretem az ezüstöt. mert puha és a végeredmény nem lesz időtálló akármennyit dolgoztam vele.
– nem szeretem a rezet mert szó szerint büdös munka közben. ezen kívül allergén és zöldül
– nem szeretem a fát, mert nem megbízható anyag. ha a fémet meghajlítom akkor az meg van hajlítva és pont. ha a fát síkra csiszolom, az egyáltalán nem biztos hogy másnap is sík lesz.
– az aranyat szeretem. látványos, színes, kezes -az történik amit szeretnék, nincsenek meglepetések.
Magyaros vésett karikagyűrű.
„Nagyon örülök, hogy a nemzeti motívumkincs újra előtérbe kerül”
 
– szeretem a titánt annak ellenére, hogy szűkek a lehetőségek titánnal. nem tudok mindent elkészíteni.
– a platinával sok baj van, ennek ellenére szeretek vele dolgozni.
– a mokume gane és a damaszkolt acél kuriózumok. Ezeket ezért szeretem, mert olyat készíthetek amire különösen büszke lehetek.
 
 
 

Mindenki saját ötlettel érkezik hozzád vagy teljesen rád bízzák a dolgot?
Rendszerint vannak ötletek. Pláne ha valaki karikagyűrűt szeretne.  Hogy ezek mennyire sajátok vagy mennyire a korábbi munkák inspirációi az más kérdés. Kell hogy mindenkinek legyen valami elképzelése. Ha más nem miután végignézi a képeket el tudja dönteni mi nem tetszett. Ha még azt is el tudja mondani mi tetszett, akkor már nem lesz gond.

Gyakori ügyfél még az akinek korábban karikagyűrűt készítettem és később születésnap évforduló vagy karácsony kapcsán keres meg, hogy szeretne valamit a párjának. Ők is nagyjábból tudják miket készítek, tudják mit várhatnak.
Az, hogy valaki azzal keres, hogy csináljak valami szépet, az nagyon ritka. Ilyenkor kérdezek a megajándékozottról -ha nem ismerem és az információk alapján elkezdek rajzolgatni. A rajzokat elküldöm és ebből kérek iránymutatást, hogy az a bal fölső egész jó, de legyen kicsit…  stb…  készül még 4-5 verzió mire mindenki elégedett a látvánnyal. Ha a terv megvan mehet a munka.
 

Van kedvenc gyűrűd?
Van. Egy nagyon egyszerű de látványos fazon. kb 6-7mm széles, lapos, a női egyik oldala körbe rakva gyémántokkal.

A kedvencek


Tudom, ez nem egy különleges dolog, de én ezt szeretem.
Készült is ilyenből sok verzió több színnel. Ami a képen van titán + rozé arany + gyémántok 
 

Gyűrűkön kívül más ékszereket is készítesz?
Készítek én mindent amivel megtalálnak. Első sorban az esküvői témakör fekszik: eljegyzési gyűrű, karikagyűrű, mandzsettagomb, fülbevaló, nyakék, de időnként akad kulcstaró, névjegytartó, óra sőt még tortalapátot is csináltam.

A folyamat: tervezés
A folyamat: anyag előkészítés

A folyamat: megmunkálás közben
A folyamat: Az elkészült mandzsettagomb
 

Általában mennyi idő alatt készül el egy-egy gyűrű?
Más dolog a vállalási idő és más a vele töltött netto munkaidő. Az előbbire négy hetet szoktam rendszerint kérni, de ezt is igyekszem rugalmasan kezelni. Ha valakinek 3 hét van az esküvőig, akkor nem fogom elhajtani.

Gyakran találkozol olyan férfiakkal, akik épp szívük választottjának szeretnének eljegyzési gyűrűt készíttetni?
Természetesen igen, mert én vagyok az aki ezt el tudja készíteni. Ha meg szeretnéd kérni a párod kezét, és nem egy tálcáról szeretnél választani a körúton vagy a west-end ben hanem valami személyeset szeretnél, akkor keresel valakit aki ezt el tudja készíteni.

Mint ahogy ezt Te is tetted nemrég.  És bizony ezzel az ötlettel nem vagy egyedül, ez másoknak is eszébe jut.

Rita eljegyzési gyűrűje fehér aranyból
 
Megszületik az elhatározás, billentyűket / érintőképernyőt ragadsz, beírod a keresőbe hogy egyedi ékszerek, rákattintassz a képtalálatokra és ha mindkettőnknek szerencséje van, akkor engem fogsz megtalálni.
 

Milyen terveid vannak a jövőben?
Az önálló vállalkozás beindítása óta elsősorban egyedi karikagyűrűk készítesével foglalkozunk. Célunk hogy mindenkinek saját elképzelései szerinti karikagyűrű készüljön, mindez bárki számára elérhető áron.  Ennek elérése érdekében több féle anyagból dolgozunk, a luxus kivitelű platinától a klasszikus aranyon vagy az ősi damaszkolt acélon át a modern titániumig.

  Egyre többen keresnek meg minket, ennek ellenére bővíteni nem szeretném a vállalkozást. Szeretném megtartani a családias környezetet. Azt gondolom, hogy csak akkor tudom garantálni, hogy az ékszerek megfelelnek az általam támasztott minőségi elvárásoknak, ha azok mind a saját kezeim közül kerülnek ki.
 

Esküvő kiállítás

Az alábbi riport az őszi esküvőkiállítás magazinja számára készült. 

Mi a trend jelenleg a gyűrűk tekintetében? Melyik anyag a legnépszerűbb, inkább a klasszikus vagy az extravagánsabb gyűrűk a keresettek?
NEM szériában gyártott tömegtermékek készítésével foglalkozom. Egyedi karikagyűrűket készítek a megrendelő ízlésének megfelelően. Így a saját szemszögemből nézve tudok erre válaszolni. A „trend” szó kicsit fura nekem. Például ha megnézünk egy autókereskedőt azt mondja, ma a trend a praktikus családi egyterű. De ha egy egyedi autó építőt kérdezel valószínűleg soha nem épített családi egyterűt. Valahogy így van ez nálunk is a karikagyűrűknél. Az a Trend, ha nem követed a trendet. Ma már megteheted, hogy olyan karikagyűrűt készíttetsz ami csak neked van. Személyre szabott és tényleg egyedi. Ez a mi erősségünk.
Statisztikailag legnépszerűbb anyag egyértelműen a fehér arany. De ritka az ha a fehérarany karikagyűrű nem kap valamilyen „fűszerezést” A hagyományos sárga arany helyett a rozé aranyat szoktam javasolni a fehér mellé, mert az eredmény sokkal látványosabb, a színek kontrasztja miatt. Ha valaki extravaganciára vágyik, akkor az arany ritkán kerül szóba.
Az igazi különlegességek titánból platinából damaszkolt acélból, csontból, fából vagy ezek
kombinációjából készülnek.

Még mindig fontos, hogy összeilljen a két gyűrű vagy kevésbé tartják ezt szem előtt a párok?
Kettéválasztanám a dolgot: kivétel nélkül mindenkinek fontos, hogy a gyűrűk összeilljenek! Abban vannak erős eltérések, hogy kinek mit jelent az, hogy összeillik:
Vannak konzervatívabb párok, akiknek elsődleges szempont, hogy a gyűrű egyforma legyen, akkor is ha ez nem a legelőnyösebb valamelyikük számára. Inkább kompromisszumot kötnek, de a gyűrű az legyen egyforma!
Vannak olyanok, akiknél egy pici eltérés megengedett, pl a női picit keskenyebb, vagy a nőiben egy pici gyémánt. Ez a leggyakoribb.
És vannak akik ragaszkodnak az álmaikhoz, akkor is ha ez nem egyezik a párjuk álmával.
Ez esetben már alapjaiban is eltérhet a két gyűrű, mégis meg kell találni a közös vonást a közös nevezőt. Erre a kedvenc példám amikor egyik gyűrű szögletes a másik kerek.
​A fenti két esetben egyszerű a dolgom, a harmadik esetben van igazán dolgom a tervezésben.

Mit javasolsz azoknak, akiknek nagyon nem egyezik az elképzelésük a párjukkal, pl. a menyasszony köves, feltűnő, különleges gyűrűt szeretne, a vőlegény pedig az egyszerűség híve?
ÓÓ ez amit most kérdeztél az a 2. kategóriába tartozik. Nagyon gyakori és könnyen áthidalható.
A javaslatom az, hogy senki ne akarja a párjára erőltetni az ízlését. Ha a másik azt mondja nekem mindegy, dönts Te, akkor könnyű a helyzet. És ez az általános. Akkor nehezebb a helyzet, ha mindkettőnek vannak elképzelései. Pláne nehéz, ha az elképzelések nem a saját, hanem a másik gyűrűjére vonatkoznak.
Sokszor látom azt, hogy a Fiatalember el szeretné jegyezni, a választottját. Nézelődik, talál valamit, majd elbizonytalanodik, hogy a párja vajon ezt választaná e ? Erre a tanácsom az, hogy ne karikagyűrűt hanem kísérő, vagy eljegyzési gyűrűt készíttessen az Úr, ha már leánykérésere adta a fejét.
Az eljegyzési gyűrűt a lány kapja párjától Az eljegyzési gyűrű a férfi választása, a férfi ízlését tükrözi (nyilván senki nem szeretne mellé nyúlni). A karikagyűrű az ami közös választás. Én nem is merném (nem mertem volna) egyedül kiválasztani.

Nagy vonalakban milyen árkategóriák vannak? Mennyi pénzért lehet szerényebb gyűrűt kapni, mennyi a középkategória, illetve milyen összeget kell (minimum) egy felső kategóriás gyűrűpűrra szánni, hogy kalkuláljanak a párok?
A válasz nem elintézhető nagy vonalakban, inkább boncolgatnám:
Biztos vagyok benne, hogy minden keresletre megvan a kínálat.
Kezdjük az arany gyűrűkkel, ez a gyakoribb. Ha az elsődleges szempont az ár akkor kommersz tömegáruból jelentős a kínálat. Ezekkel a gyűrűkkel semmi baj nincs, ha a cél az, hogy olcsó legyen és betöltse a funkcióját. Az autós példával élve, tökéletesen elvisznek A.-ból B.-be. Az áruk általában két dolog miatt kedvező:
– kevés emberi munkával készül ez időnként a minőség rovására megy.
– Kevesebb anyag felhasználásával készül.
Ezek a szerényebb kivitelű arany karikagyűrűk kb 80.000-140.000Ft/pár árban lehetnek. Ezt a szegmenst nem igazán ismerem.
Közép kategóriába sorolnám az egyedi készítésű megszokott anyagokból magas minőségben készített karikagyűrűket. Ezek között már találunk szín kombináltakat, egy két kisebb gyémánt is beleférhet, kb 150.000-200.000Ft/pár.
Felső közép kategóriába sorolnám a jellemzően több színű, szélesebb karikagyűrűket. Itt már előkerülnek érdekességek is, pl szögletes fazon vagy szokatlan anyagfelhasználás (fa, csont, stb) kb 200.000- 290.000Ft/pár.
Felső kategóriába a sok gyémánttal díszített, vagy átlagostól szélesebb 8mm fölötti gyűrűket, vagy bonyolultabb színkombinálásokat vagy nagyobb, díszesebb szögletes gyűrűket sorolnám. Ezek 300.000Ft/pár fölött helyezkedhetnek el.
A kategóriák persze átjárhatók. pl ha két nagy méretű gyűrűt kell készíteni, lehet az akármilyen visszafogott akkor sem fog beleférni a szerényebb árkategóriába. a felhasznált anyagok (a mennyiségek) erősebben befolyásolják az árat mint a gyűrű bonyolultsága.
Tegyük félre a klasszikus arany karikagyűrűket, nézzük mi van még ha az anyagok és nem a készítők/dizájnerek felől közelítünk.
Titán/Titánium
A titán magmunkálása körülményesebb mint az aranyé. Más szerszámozottságot igényel ezért Magyarországon kevesen foglalkozunk egyedi titán karikagyűrűk készítésével. Maga az alapanyag ára nem vészes. Ami a titán gyűrűk árát képezi az a vele töltött munka. A titánnál is megvan az aranynál említett tömegáru kategória, ezeket webshopokban lehet megvásárolni, ezeknél nincs lehetőség módosításra esetleges méret állításra, sőt olyat is láttam már, hogy nincs az átlagostól nagyobb vagy az átlagostól kisebb méretben. Az egyedi megrendelésnél a méret problémák megoldódnak, mert mindenkinek a kezére készül. Árban 60.000Ft/pár környékéről indul, a közepe valahol 100.000Ft/pár árnál járhat, ebbe már gyémánt, vagy arany berakás is beleférhet és kb 150.000Ft/pár a teteje, ahol már a fazon is eltér a szokványostól, gyémántokkal és egyéb érdekes anyagokkal kombinálva. A titánról összefoglalva elmondható, hogy az árérzékenyek számára is jó megoldást nyújt.
Platina
Platinafémből többféle anyaggal is dolgozik az ötvös szakma. Színe jellemzően fehér, Árban a luxus kategóriába sorolnám. Az anyag sűrűsége nagy ezért azonos paraméterekkel sokkal nehezebb mint egy arany karikagyűrű. Az ára kb 350.000Ft – tól indul, egy egyszerű keskeny gyűrűpárnak, és hét számjegyűre hízhat 6-7mm szélességben esetleg a nőiben gyémántokkal.
Acél
Az egyedi acél karikagyűrűk készítése szintén nem mindennapos, kevesen foglalkozunk vele. Jellemzően iparművészek, divatos szóval élve dizájnerek kedvelt anyaga. Ennek egyik oka, hogy a tervezésnek a fantázia szab határt nem a nyersanyag ára. Egy ritkábban használt technika a Damaszk vagy Damaszkolt acél. Ez egy ősi technikája a vas megmunkálásának, első sorban kardkészítés kapcsán ismert. Lényege, hogy az acélt többszörösen hajtogatják a rétegeket egymásra fedik. Majd a végső megmunkálásnál láthatóvá válik az anyag struktúrája. Az egyedi acélgyűrűk ára a titánéhoz hasonló.

Szem előtt tartjátok a gyűrű tervezésénél azt is, hogy a menyasszony jeggyűrűje passzoljon az eljegyzési gyűrűjéhez is? (pl. ugyanabból az anyagból legyen, stb.)?
Az anyag általában azonos, de nagyon ritka amikor a tervezést befolyásolja az eljegyzési gyűrű. Mindenkinek azt javaslom, hogy külön kézen viselje a két gyűrűt, ezzel mindkettőt védi. Ha ez megvalósul, akkor már nem igazán szempont az eljegyzési gyűrű formavilága. Ha viszont egymás mellé fognak kerülni, akkor érdekes lehet. Időnként kapok olyan kérést, hogy a két gyűrű ne csak passzoljon egymáshoz, hanem a kettő alkosson egy gyűrűt. És akkor már a Férfi gyűrű is illeszkedjen hozzá…

Milyen hibákat kell elkerülniük a gyűrűt vásárolni/készíttetni készülő pároknak, mely dolgokra kell a leginkább odafigyelni ilyenkor?
Azt gondolom ha szakemberhez fordulnak nem követhetnek el hibát. Ha valaki ékszert készíttet szakemberrel, akkor nem csak nemesfém tárgyat vásárol. Az egyedi ékszer készítés beszélgetéssel kezdődik. Amikor megtisztel valaki azzal, hogy szeretné ha én készíteném el a karikagyűrűjét akkor már valamilyen okkal fordul hozzám. Vagy látta a munkáimat, vagy ismerőse irányította hozzám, lényeg, hogy van már valamilyen képe benyomása rólam a munkáimon keresztül. Én viszont semmit nem tudok róla/róluk.
A személyes találkozó alkalmával megbeszéljük az elképzeléseket, én hozzá teszem a szakmai meglátásaimat, ha kell korrigálom a nem kivitelezhető ötleteket. Ellenőrzöm a méreteket , felpróbálunk anyagokat , megnézzük milyen amikor valami keskeny milyen amikor széles, milyen amikor kerek milyen amikor szögletes.Ha szükséges készítek egy látványtervet. Szoktam javasolni egy méretpróbát a munka során, ami már azzal a gyűrűvel történik félkész állapotban. Így ha szükséges lehet a méreteken állítani.
Minden buktatót kikerülünk, minden lehetőséget átveszünk. Ez teljes kiszolgálás, ezt jelenti az hogy karikagyűrűt készíttetni.

Menyasszonyt gyűrűjéről

Ha megszületett az eljegyzés gondolata a fejedben, elkezdheted tervezni magát a kivitelezését, de talán az egyik legfontosabb dolog, amit szem előtt kell tartanod, az maga az eljegyzési gyűrű. Mi most adunk néhány tippet, hogy a gondolatból végül egy csillogó kis ékszer és egy hatalmas mosoly legyen a menyasszonyod arcán!

Szerezd meg a méretét!

Arra, hogy miként szerezd meg titokban a kedvesed ujjméretét számos bevált módszer létezik, mi most mégis egyet, de a legbiztosabbat osztjuk meg veled! Szerezd meg kedvesed egy gyakran viselt gyűrűjét, ügyelve arra, hogy azt a gyűrűsujján hordja, majd ezt tedd egy papírra és rajzold körül kívül-belül. Így elkerülheted annak veszélyét, hogy lebukj, hiszen még magaddal sem kell vinned az ékszert.

Válassz követ!

Minden eljegyzési gyűrű köves gyűrű, így neked kell azt eldöntened, hogy milyen kő kerüljön a gyűrűbe. Annak karátját, színét és formáját is meg lehet határozni, a határ a csillagos ég.

Határozd meg a gyűrű összetételét!

Manapság rengeteg anyagból választhatsz ékszert, így gyűrűt is, azonban érdemes megfigyelned, hogy milyen típusút hord kedvesedd. Az aranyat vagy az ezüstöt szereti? Bár nagyon divatos mostanság a fehérarany, vedd figyelembe azt is, hogy ha kiszemelted fém érzékeny. Ha pedig valami ennél is különlegesebbet adnál, a titántól az ébenfáig válogathatsz alapanyagot!

Csak stílusosan!

Fontos, hogy a gyűrű formája illeszkedjen viselőjének stílusához. Ha a visszafogottabb formákat szereti, válassz elegánsabb, vékonyabb gyűrűt, ha szereti a merészséget, egy vastagabb vagy kacifántosabb megoldásnak biztosan örülni fog. Itt már gondolnod kell arra is, hogy a kő, az összetétel és a forma harmonizáljanak egymással!

Az egy gyűrű!

Az szeretnéd, ha a gyűrű, amit menyasszonyod viselni fog teljesen egyedi legyen és senki más ne viselhessen olyat? Tervezd meg magad a gyűrű minden részletét – természetesen az ékszerésszel közösen -, így garantáltan olyan gyűrű csillog majd menyasszonyod ujján, mint senki másnak! Legyen szó különleges anyaghasználatról, formáról, vagy egyedi gravírozásról, gyakorlatilag csak a képzeleted szabhat határt!

A valódi egyéniség valódi egyediséget követel

A karikagyűrű a szerelem és az összetartozás jelképe, ezért mindannyian szeretnénk olyan gyűrűt a magunkénak tudni, ami kifejezi kapcsolatunk egyediségét és különlegességét. Legyen szó kivételes anyaghasználatról, faragásról vagy formáról, csak a képzelet szabhat határt!

Egyes párok unalmasnak vélik az egyszerű karikagyűrűt. Ilyenkor születnek meg olyan különlegességek, amiknek mindenki a csodájukra jár.

Ezeknek a gyűrűknek több különlegességük is van. Amellett, hogy a megszokott kör forma helyett szögletesek, titánból készültek, ami nem egy túl elterjedt anyaghasználat karikagyűrű készítése esetében. Emellett a felső részén repedezett minta található, a női párban kék akvamarinnal kiegészítve.

rep1

A titán damaszkolása során keletkezett minta sokakat ujjlenyomatra emlékeztethet, azonban nem az! A belső, színes réteg 14k rozé aranyból készült.

damaszkolt vor belso

Egy régi japán technika alkalmazása során született meg ez a pár karikagyűrű. Ezüst és vörösréz összekovácsolásával jön létre a különleges minta, amit csak részben lehet befolyásolni, de javarészt a véletlen alakítja. Így biztosan nem születik két egyforma gyűrű.

A fa és a fém mindig különleges harmóniát alkotnak. Rózsafa és ezüst adják az alapját ezeknek a gyűrűknek, amire finom borostyán díszítés került.

Egy kapcsolat mindig azon áll vagy bukik, hogy a felek mennyire illenek össze, mennyire tudnak illeszkedni egymáshoz. Ez a puzzle gyűrűk is pont ezt szimbolizálják. Úgy tűnik, nekik sikerült.

Ennek a gyűrűpárnak a jelentését valószínűleg csak maguk a tulajdonosok ismerik. De találgatni azért még szabad.

tit vor cipzaros

Testékszer régen és ma

A testékszer nem a modern kor találmánya, több ősi kultúrában is megtalálhatjuk, különösen a primitív népeknél. A legelső ékszerek növényi és állati nyersanyagokból készültek, ezeket követték a sárgarézből és nemesfémből megmunkáltak. A természetes, készen talált alapanyagokat (csigák, kagylók) véséssel, karcolással tették még szebbé.

Az ősi ékszereknek nem csak díszítő funkciója volt, hanem kifejezte az egyén rangját, szerepét, vagy egy közösségbe való tartozását. A piercing megtalálható ázsiai, afrikai és ausztráliai népeknél; észak- és dél-amerikai indiánoknál egyaránt. Például alsó részén átfúrt fülkagylójukban nehezéket viselő, a kayan-kenyah népcsoporthoz tartozó nők Sarawak malajziai tartományban; észak- és dél-amerikaiindiánok körében az átfúrt alsó és néha felső ajakba helyezett tányér alakú fa ék; számos fekete bőrű népcsoporthoz tartozó nő visel az orrában ezüst-, ébenfa- vagy bambuszpálcikát.

Egyiptomban a királynők privilégiuma volt a köldökékszer, manapság azonban bármelyik hölgy dönthet úgy, hogy ékszert rakat köldökébe. Ennek célja a csípő és a has hangsúlyozása, azonban ajánlott vigyázni, hiszen már egy kis erő is könnyen kiszakíthatja az ékszert.

Praktikai szempontból fontos, hogy az ékszer minél jobb anyagból készüljön – aranyból, platinából, titánból – így elkerülhető a fémérzékenység. Ha azonban minket a csillogás érdekel és arra vágyunk, hogy minél egyedibb, különlegesebb és fényűzőbb ékszert viseljünk testünkön, csak a képzeletünk, és persze a pénztárcánk szabhat határt. A drágakövekkel kirakott testékszerekkel úgy érezhetjük magunkat, mint az egyiptomi királynők.