Damaszkuszi acél karikagyűrű fehérarany belsővel, fekete colorit sávval és fekete gyémánttal

Szögletes damaszk acél karikagyűrű fehérarannyal és fekete gyémántokkal

Ennél a szögletes karikagyűrűnél a damaszk acél mintája adja a felület nagy részét. A gyűrű belseje 14 karátos fehérarany, kívül pedig egy keskeny fekete sáv fut körbe, benne négy apró természetes fekete gyémánttal.

A fekete csík ezúttal kivétel: nem acélra felvitt PVD-bevonat. Colorit, vagyis egy ékszerkészítéshez használható színes műgyanta, ennél a gyűrűnél fekete változatban. Így a fekete vonal egészen más technikával kerül a gyűrűbe, mint a legtöbb fekete karikagyűrűmnél.

A damaszk acélt kész rúdként vásárolom, maga az alapanyag kétféle, egymással összekovácsolt acélból áll. A gyűrű készítése közben még nem látszik igazán, milyen lesz a végleges rajzolata. A formázás, csiszolás és polírozás után savba teszem. A kétféle acél eltérően reagál a savra: az egyik jobban bemaródik, a másik magasabban és fényesebben marad. Ekkor jelennek meg igazán a rétegek.

Hogy a minta pontosan merre kanyarodik majd a kész gyűrűn, azt előre én sem tudom. Csak akkor derül ki, amikor kiveszem a savból. Emiatt két damaszk acél gyűrű felülete sem lesz pontosan ugyanolyan – még akkor sem, ha egyébként ugyanazt a formát készítem el.

A szögletes forma, a damaszk acél szabálytalan rajzolata és a nagyon egyenes fekete Colorit-sáv szerintem jól működik együtt. A négy apró fekete gyémánt pedig nem akar versenyezni a damaszk mintájával, inkább beleolvad a fekete vonalba.

A belső rész készülhet 14 vagy 18 karátos fehér-, sárga-, rozé- vagy pezsgőszínű aranyból is. A kövek száma és elhelyezése is változtatható, de természetesen ezt a négy fekete gyémántos változatot is elkészítem újra.

Ha ilyen szögletes damaszk acél karikagyűrűt szeretnél, küldd el a gyűrű képét vagy az oldal linkjét, és írd meg, milyen változatot szeretnétek. Az elkészítésre általában 4–6 hetet kérek, de az aktuális határidőről érdemes előre érdeklődni.