Titán és acél karikagyűrű sodronymintával
Ennél a karikagyűrűpárnál a titán és az acél kapta a főszerepet. A titán gyűrűkben körbefutó árokban egy keskeny acélgyűrű ül, amely sodronynak látszik. A sodrott felületet lézerrel alakítom ki az acélon, így a minta megszakítás nélkül körbefuthat a teljes gyűrűn.
Ez első ránézésre valódi sodronynak tűnhet, de nem az. Ennek van egy nagyon prózai előnye is: nem kell egy valódi sodrony két végét úgy összeillesztenem, hogy közben megpróbáljam eltüntetni a találkozás helyét. Inkább elkészítem azt a felületet, amit látni szeretnék.
A két karikagyűrű azonos anyagokból és hasonló kialakítással készült, a női változatba pedig egy apró gyémánt került. Itt nincs szükség sok kőre: a sodronyminta önmagában is elég hangsúlyos részlet.
A titán és acél arányán, a gyűrű szélességén és a kialakításon természetesen lehet változtatni. A női gyűrű készülhet kő nélkül vagy több kővel is, és természetes gyémánt helyett más kő is választható.
Árajánlatkérésnél küldd el a kiválasztott karikagyűrű képét vagy az oldal linkjét, és írd meg, milyen változatot szeretnétek. A gyűrűk elkészítésére általában 4–6 hetet kérek, de az aktuális határidőről érdemes előre érdeklődni.
