A testékszer nem a modern kor találmánya, több ősi kultúrában is megtalálhatjuk, különösen a primitív népeknél. A legelső ékszerek növényi és állati nyersanyagokból készültek, ezeket követték a sárgarézből és nemesfémből megmunkáltak. A természetes, készen talált alapanyagokat (csigák, kagylók) véséssel, karcolással tették még szebbé.

Az ősi ékszereknek nem csak díszítő funkciója volt, hanem kifejezte az egyén rangját, szerepét, vagy egy közösségbe való tartozását. A piercing megtalálható ázsiai, afrikai és ausztráliai népeknél; észak- és dél-amerikai indiánoknál egyaránt. Például alsó részén átfúrt fülkagylójukban nehezéket viselő, a kayan-kenyah népcsoporthoz tartozó nők Sarawak malajziai tartományban; észak- és dél-amerikaiindiánok körében az átfúrt alsó és néha felső ajakba helyezett tányér alakú fa ék; számos fekete bőrű népcsoporthoz tartozó nő visel az orrában ezüst-, ébenfa- vagy bambuszpálcikát.

Egyiptomban a királynők privilégiuma volt a köldökékszer, manapság azonban bármelyik hölgy dönthet úgy, hogy ékszert rakat köldökébe. Ennek célja a csípő és a has hangsúlyozása, azonban ajánlott vigyázni, hiszen már egy kis erő is könnyen kiszakíthatja az ékszert.

Praktikai szempontból fontos, hogy az ékszer minél jobb anyagból készüljön – aranyból, platinából, titánból – így elkerülhető a fémérzékenység. Ha azonban minket a csillogás érdekel és arra vágyunk, hogy minél egyedibb, különlegesebb és fényűzőbb ékszert viseljünk testünkön, csak a képzeletünk, és persze a pénztárcánk szabhat határt. A drágakövekkel kirakott testékszerekkel úgy érezhetjük magunkat, mint az egyiptomi királynők.