Damaszk acél karikagyűrű rozéarannyal és fekete gyémántokkal
Ennél a karikagyűrűpárnál a damaszk acélt 14 karátos rozéarannyal kombináltam. A gyűrűk szélein és belsejében is rozéarany fut, középen pedig a damaszk acél mintázata látható.
A két gyűrű azonos anyagokból épül fel, de az aranysávban eltérnek. A férfi gyűrűn egy keskeny fekete Colorit-sáv fut az aranyban. A Colorit egy színes műgyanta, itt fekete változatban használtam. A női gyűrűn ugyanezen a helyen 40 darab, egyenként 1,2 mm-es természetes fekete gyémánt fut körbe. Így messziről egyértelműen összetartozik a két gyűrű, közelről viszont kiderül, hogy a fekete vonalat két teljesen különböző anyag adja.
A damaszk acélt kész rúdként vásárolom. Az alapanyag kétféle, egymással összekovácsolt acélból áll, és a jellegzetes mintája csak a munka végén válik igazán láthatóvá. A gyűrű kialakítása, csiszolása és polírozása után savba teszem. A különböző acélrétegek nem egyformán reagálnak a savra: az egyik jobban bemaródik, míg a másik fényesebben és magasabban marad.
Ekkor rajzolódnak ki azok a hullámzó rétegek, amelyek addig az anyagban rejtőztek. Hogy pontosan merre futnak majd a kész gyűrűn, azt én sem tudom előre. Csak akkor derül ki, amikor a gyűrű kijön a savból. Emiatt a damaszk acél mintázatából két teljesen egyforma darabot nem lehet készíteni.
A rozéarany helyett 14 vagy 18 karátos sárga-, fehér- vagy pezsgőszínű arany is választható. A női gyűrű köveinek száma és elrendezése is változtatható, de ezt a 40 fekete gyémánttal körbefutó változatot természetesen ugyanígy is elkészítem.
Egy másik damaszk acél karikagyűrűt fehérarannyal és fekete gyémántokkal itt tudsz megnézni.
Árajánlatkérésnél küldd el a gyűrű képét vagy az oldal linkjét, és írd meg, milyen változatot szeretnétek. Az elkészítésre általában 4–6 hetet kérek, de az aktuális határidőről érdemes előre érdeklődni.
