Fekete acél és fehérarany karikagyűrű gyémánttal
Mindkét karikagyűrű 14 karátos fehéraranyból és fekete PVD-bevonatos acélból készült. A férfi gyűrűn a két anyag egyszerűen követi egymást, a női változatnál viszont egy apró fehérarany rész nyúlik be a fekete acélba. Ebbe került az egyetlen gyémánt.
Ennek a kialakításnak nem csak formai oka van. A gyémántot a megrendelőtől kaptam azzal a kéréssel, hogy építsem be a karikagyűrűbe. A kő nagyobb volt annál, mint amit ebbe a gyűrűbe egyszerűen bele lehetett volna foglalni: ha mélyebbre kerül, az alsó része belül kilógott volna és szúrt volna. Ezért a foglalatot ki kellett emelni a gyűrű síkjából. A fekete részbe benyúló kis fehérarany forma ennek a megoldásnak a része.
Nem mindig abból indul ki egy forma, hogy mit lenne érdekes lerajzolni. Itt egy meglévő követ kellett úgy beépítenem, hogy hordható legyen, a megoldásból pedig végül a gyűrű egyik legfeltűnőbb részlete lett.
Természetesen nem csak meglévő kővel készülhet hasonló gyűrű. Fehér kőként természetes gyémánt, laboratóriumban növesztett (lab-grown) gyémánt, moissanite vagy cirkónia is választható, és színes kövek beépítésére is van lehetőség. A lab-grown gyémántra gyakran kerül az „etikus” vagy „konfliktusmentes” jelző is – ezeket a hangzatos elnevezéseket én inkább meghagyom a marketingeseknek.
A képen látható fekete acél és fehérarany karikagyűrűkön is lehet változtatni. Más lehet az anyagok aránya, a forma, a szélesség vagy a kő. Ha van egy meglévő köved, amelyet szeretnél felhasználni, azt is meg lehet nézni, hogy beépíthető-e.
Árajánlatkérésnél küldd el a kiválasztott karikagyűrű képét vagy az oldal linkjét, és írd meg, min változtatnál. Ha meglévő követ szeretnél beépíttetni, ezt is írd meg. A gyűrűk elkészítésére általában 4–6 hetet kérek, de az aktuális határidőről érdemes előre érdeklődni.
